A húszas éveim végén járó, írni próbáló, de rajzolni tudó egészségügyes vagyok. Roxforti házam a Griffendél, törp vagy hobbit lennék, mintsem tünde, Jedi lovagnak meg irtó béna, és a Narniába vezető utat a sok holmim torlaszolja. Szeretek olvasni, bár időm kevés van rá. Kedvenc hobbim a bonyolult családfák készítése és a karaktertervezés. Szereplőim nagy része családtagok, barátok, ismerősök, ellenségek és az utca emberéről lett mintázva.
Ha csak tehetem, sokat és hosszan írok - gyakorlásképpen, szórakozásképpen, meg egyszerűen azért is, mert az agyam történetalkotó paneljei hihetetlen gyorsasággal képesek dolgozni, ha egyszer belelendülnek. Ilyenkor elég nehéz lépést tartani velem, és ezzel tisztában is vagyok: éppen ezért eszemben sincs minden, a fejemből kipattanó ostobasággal terrorizálni az errejárókat. Ide csak azok az alkotásaim kerülnek ki, amik az oldal szempontjából relevánsak vagy kivételesen büszke vagyok rájuk... vagy nem férnek el máshol.
A szoba egyike volt azoknak, ahonnét iskolás korában undorodva fordult ki, mert úsztak a porban, és az ablakai üvegén poloskák koppantak. Annak idején a harmadik emelet jó része ilyen állapotban volt - különösen a jobb kéz felőli szakasz, a végén egy súlyos, vastag szárnyú fekete ajtóval, amit hét lakatra lehetett zárni.
Őt és barátait természetesen csakis az a hét lakat érdekelte; végtelenül csalódottak voltak, amikor azok nemhogy egy egyszerű alohomorára kinyíltak, de még csak nem is fedtek fel semmit. Az ajtó mögött egy puritán, négyzet alakú helyiség bújt meg, magas plafonnal és töredezett tölgyfa padlólapokkal, melyek egykor nagyon szépek lehettek.
Akkor régen - természetesen - az áruló volt az, aki felfedezte a csapóajtót a szoba közepén, Ágas pedig azonnal eldöntötte, hogy megnézi, hová vezet. A csapóajtó ugyanolyan könnyen kinyílt, mint korábban a lakatok, és még egy szűk, ezüst létra is vezetett mögötte lefelé; hasonló a jóslástanterem feljárójához, amit Féregfark az előző tanév végén bekent viasszal.
A létra alján egy poros, sötét kamra várta őket, súlyos és nedvességtől párálló levegővel, ami arra utalt, hogy valahol a csatornarendszer környékén lehetnek (vagy esetleg egy fürdő alatt). A kamra egy szűk járatban folytatódott, de a száját rozsdás vasrács zárta el, és a túloldalán zubogó szennyvíz hangja még Ágas kedvét is elvette a további tekergéstől. Ám bármilyen unalmas, érdektelen és tökéletesen szokványos is volt ez a kamra, arra tökéletesen megfelelt, hogy a délutáni szünetekben animágiát gyakoroljon benne az ember - így az a negyed-és ötödéves Tekergők állandó bázisa lett. Amíg szükségük volt rá, Ágas és az áruló szinte minden szabadidejüket ott töltötték (később csatlakozott hozzájuk Féregfark is), de idővel elmaradoztak, és a kamra magára maradt keserédes emlékeivel...
...valahogy úgy, mint R. J. Lupin professzor, aki olyan erővel csapta le az aktatáskáját az asztalra, mintha valami halálos sértést akarna megtorolni.
A szoba most be volt rendezve - ággyal, szekrénnyel, asztallal, székkel, és egy keskeny, fürdőbe vezető ajtóval, amiről R. J. Lupin professzor biztosan tudta, hogy eddig nem volt ott, mint ahogy a bejárati ajtó túloldalán sorakozó reteszek sem. Utóbbiak azonban rozogábbak és rozsdásabbak voltak annál, semmint miatta kerülhettek volna oda. És csak képzelte volna, hogy korábban két ablaka is volt a helyiségnek, mostanra pedig szőrén-szálán eltűnt az egyik...?
Akárhogy is, R. J. Lupin professzor új lakhelye otthonos volt és kényelmes, kellően távol mindentől és mindenkitől. Nem volt oka panaszra - Dumbledore bizonyára nem szándékosan költöztette őt ide. Hiszen nem is tudott semmit a Tekergőkről... egyébként is, nem találhatott volna olyan helyet a Roxfortban, ami ne emlékeztetné őt a Tekergőkre.
~ ~ ~
Talán az első éjszaka volt a legszörnyűbb - mehetnékje volt, de nem akart találkozni Perselus Pitonnal, akiről az a hír járta, hogy előszeretettel járőrözik éjszakánként. Így hát egy ideig csak ült némán a sötétben, aztán gyertyát gyújtott, és a jegyzeteit kezdte olvasgatni. Végül elfojtott egy mugli káromkodást, és a csapóajtó keresésére indult a lángok táncoló fényénél.
El kellett mozdítania az ágyat, hogy kinyithassa - és közben talált más, különös dolgokat is. Rémisztő méretű karmolt sávokat a padlón. Egy összepödörödött bőrdarabot. Egy törött hárfát a szekrény mögött. A csapóajtó túloldaláról pedig eltűnt a létra, de ő tudta, hogy a járat nem mély, így megkockáztatott egy ugrást.
Odalent sötét, üres tér fogadta - és csönd. Mély csönd. R. J. Lupin professzor a pálcája fényénél megállapította, hogy a kamrában semmi sem változott, azt leszámítva, hogy a falak kissé megfeketedtek. Mintha valaki tüzet gyújtott volna idelent...
~ ~ ~
Miután mind a hét reteszt gondosan betolta az ajtón, R. J. Lupin professzor álomra hajtotta a fejét első, meglehetősen sikeres hete után, és fogcsikorgatva próbált kipréselni magából némi hálát. Minden oka megvolt rá - ennél jobb helyet keresve sem találhatott volna arra, hogy havonta egyszer emberevő szörnyeteggé változzon. Perselustól még a bájitalát is megjapja majd - nem veszíti el a tudatát, nem kell többé rettegnie a teliholdtól... jobbra fordult a sorsa...
Tüntetően a falnak fordult az ágyban, és egészen a füléig húzta a takarót. Kissé hűvös volt az éjszaka - de hát gondolhatta volna, hogy Skócia hidegebb hely, mint Yorkshire. A farkas bundájában majd nem fog fázni...
Később a plafonnak fordult, és próbált nem arra gondolni, hogy a csapóajtó teteje pontosan a feje alatt van. A létra feljárója pedig valahol ott érne véget, ahol most a bal térde... Ha az áruló feje most bukkanna ki a csapóajtó alól, és nem húsz évvel ezelőtt, most jól belerúghatna, ahogy már húsz évvel ezelőtt is bele kellett volna rúgnia. És akkor talán minden másként történik... Igen, biztosan megtenné...
Vajon Dumbledore tudta, hogy ilyen érzés lesz - mintha egy hatalmas kéz visszavetette volna őt a múltba? Vajon valóban azért van itt, hogy megvédje Harryt (és saját magát) az árulótól, vagy valami egészen másért...? Elvégre Dumbledore-on sosem igazodhat ki az ember.
R. J. Lupin professzor viharos sóhajjal feltápászkodott, vállára kanyarította folt hátán folt köpenyét, elhúzta mind a hét reteszt, és kiosont a folyosóra.
Csak remélni tudta, hogy nem ő az első tanár, aki éjnek évadján téved be a konyhára egy üveg whiskeyért.
Kor: ~ Hk 1300, az angmari háború kezdete Helyszín: Eriador Leírás:Egy új, sötét hatalom tartja rettegésben Rhudaur vidékét. Névtelen félelem kúszik be éjszakánként a falak repedésein, s éhes farkasok üvöltenek kórust a széllel. Egyesek azt suttogják, maga a Sötét Úr, vagy egy hatalmas szolgája tért vissza, hogy bosszút álljon azon, ami a tündék és emberek szövetségéből megmaradt (..)
AJÁNLOM AZ OLDALT
rajzolni tudó egészségügyes vagyok. Roxforti házam a Griffendél, törp vagy hobbit lennék, mintsem tünde, Jedi lovagnak meg irtó béna, és a Narniába vezető utat a sok holmim torlaszolja. Szeretek olvasni, bár időm kevés van rá. Kedvenc hobbim a bonyolult családfák készítése és a karaktertervezés. Szereplőim nagy része családtagok, barátok, ismerősök, ellenségek és az utca emberéről lett mintázva.
A szoba egyike volt azoknak, ahonnét iskolás korában undorodva fordult ki, mert úsztak a porban, és az ablakai üvegén poloskák koppantak. Annak idején a harmadik emelet jó része ilyen állapotban volt - különösen a jobb kéz felőli szakasz, a végén egy súlyos, vastag szárnyú fekete ajtóval, amit hét lakatra lehetett zárni.
