Az Obi-Wan Kenobi sorozat megihletett, és egy picit visszakacsintottam a SW világába.

Na nem kell semmi nagyszabásúra gondolni, csak egy apró szössz. Luke Skywalker & Jyn Solo, ha még emlékeztek rájuk.

Időben valahol, hmm, az Akadémia alapítása után járunk, Jyn kamaszkorának kellős közepén.

És szerintem 2019 óta nem írtam angolul, szóval baromira berozsdásodtam. Bocs.

A bejegyzés-fogalmazó múzsám ezúttal elhagyott, ezért csak felsorolom gyorsan az újdonságokat, mióta legutóbb itt jártam:

• The Seven Gates, Chapter 26. The Gates of Summer
• The Seven Gates, Chapter 27. Faith and Fallacies
• The Seven Gates, Chapter 28. The Wrath of Maedhros
• The Seven Gates, Chapter 29. Into the Fire
• Between the Lines (A Companion to The Seven Gates)
• Bob Roshta csodálatos visszatérése (befejezett, kijavított fejezetek)
• Többi, a Sequestrum-sorozathoz kapcsolódó frissítés

A Sequestrum-sorozat harmadik része, ha minden igaz, szeptembertől lesz elérhető a Wattpadon (és jelenlegi állás szerint CSAK a Wattpadon), változó sebességgel, de frissülget majd:

UTOLJÁRA, BLACK! (Wattpad verzió)

A sorozat befejezése után egy saját regényre fogok koncentrálni, amihez már alakulgatnak a terveim... a TSG meg közben majd valahogy íródik :D

A Tolkien-napok meghozták azt a löketet, amire szükségem volt, és egy picit visszataláltam Ardára. Nem tudom, meddig és mennyire produktív jelleggel fogok ott maradni - ahhoz is köze van a dolognak, hogy a HP-sorozatom továbbra sem nagyon váltja be a hozzá fűzött reményeimet, de ennél sokkal fontosabb tényező, hogy rengeteg szeretetet, energiát adott nekem ez a március végi hétvége, és bár sok dolog miatt izgultam, nem történt semmi tragédia :)

Hatalmas megtiszteltetés volt előadni ezen a rendezvényen, egyfajta mérföldkőnek is tekintem - elvégre az MTT-vel is úgy találkoztam először, hogy beóvakodtam a 2013-as(?) Tolkien napra. Még mindig szürreális, hogy azon emberek nagy része, akiket akkor csillogó szemekkel hallgattam, mára nem elérhetetlen zseni, hanem barát, akire bármikor rácsöröghetek, ha baj van

Without further ado, íme a kapcsolódó alkotásaim/remake-jeim:

(1) On the History of Sting - Két régebbi one-shotból gyúrtam össze; főszerepben Bilbó és Elentirmo, de felbukkan még többek között Estel és Glorfindel is. (Ez a sztori már Tirmo teljesen átgyúrt, újragondolt történetét követi, ami szerint ő Hk. 1300 körül született, és az angmari háborúk alaposan megkeserítették a fiatalságát).

(2) The Tenth Walker - Befejezésre váró háromrészes kis izé, melyben Erestor minden követ megmozgat, csak hogy Glorfindel ne csatlakozzon a Gyűrű Szövetségéhez. Egy régebbi drabble-gyűjteményből lett, itt-ott kicsit kiegészítve (kedvencem a jelenet Pippinnel és Trufával, azt szinte változtatás nélkül emeltem át).

(Furcsa egyébként, milyen változatos formákban tud tovább élni egy szöveg, ha az ember úgy dönt, hogy "újrahasznosítja". Ismerek olyan írót, akinek ez már-már szentségtörés kategória, de én mostanában rákaptam. Miért hajítson az ember szemeteszsákba egy drágakövet, amit félig már megcsiszolt, vagy egy egyenetlen pengét, amit akár be is olvaszthat, hogy valami szebbet, tökéletesebbet gyártson belőle?)

És akkor a LÉNYEG: a The Seven Gates is folytatásra került. Nem tudom, visszaszerzi-e valaha akárcsak az árnyékát is régi népszerűségének, mert tényleg BRUTÁLISAN sok idő telt el a legutóbbi érdemi frissítés óta... meg a legutóbbi és az azelőtti frissítés között is. Viszont annyira örülök, hogy végre elmozdult a holtpontról az egész, hogy bármi történjék is, én elégedett leszek.

Úgy ezeken kívül meg nincs semmi újság. Az életem stagnál. Repetitív, üres, és kibaszottul unalmas. Remélem, nem lesz mindig így,

Mostanában a munkanap végére már monitor-undorom van, így beszereztem egy kis keményfedeles könyvet (megint), amibe olyan rondán és összevissza írhatok, ahogy csak kedvem tartja. Van benne sok-sok említésre sem méltó dolog - történetfoszlányok, egypercesek, jegyzetek, félmondatok -, aztán néha felcsillan benne valami, ami mégis méltó az említésre. Például az alábbi két nyúlfarknyi (angol) szösszenet.

A szereplők Lucy és Sirius. Mivel korábbi kedvenc random egyperces-alanyomról, ifjabb Regulus Blackről időközben kiderült, hogy az ikertestvérével együtt sajnos mégsem létezik, kénytelen voltam megint őket nyúzni...

Igazából azért osztom meg ezeket, mert nyálasak, én meg mindig csak sötét meg drámai dolgokat írok. Nehogy már Shakespeare-nek képzeljen valaki.

Egyébként fogalmam sincs, hogy a karakterekkel a történetsorozatom szerint tényleg fognak-e történni ilyesmik. Nem is ez a lényeg. Csak elszórakoztam, mert unatkoztam a vonaton/ tóparton/ teraszon/ erdőmélyen/ egyéb helyeken. Mindig van mit csinálnom, mégis sokat unatkozom mostanában...

Megint én és a HP ficek.

Lassan már tényleg én is csak röhögni tudok rajta, hogy hányszor újrakezdtem. Igazából csodálkozom, amiért volt kitartásom és lelkierőm „csakazértis” még egyszer nekifutni annak, amiről azt hittem, hogy lehetetlen. Fogalmam sincs, hányadik verziója ez Lucy Dawlish történetének – nem túlzok, meg ilyenek, TÉNYLEG nem tudom – mindenesetre az első része elkészült, és nem lesz újraírva, mert ELÉGEDETT VAGYOK VELE.

Igen, tudom, én sem hiszem el.

Azt hiszem, az változtatott meg mindent, hogy regisztráltam a Merengőre. Korábban csak hírből ismertem ezt az oldalt: nem tudom megítélni, hogy görbe vagy éppen „rendes” tükrön keresztül látom-e, és nem is lettem igazán része az ottani közösségnek. Ennek ellenére olyasmit kaptam tőlük, amire nagyon nagy szükségem volt: motivációt, hogy átjavítsam a kész fejezeteimet, tovább farigcsáljam őket, és jobban rálássak a történetem egészére. Szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy ettől (is) lett olyan, amilyen lett.

Olyan gyönyörű kötött verzió valószínűleg nem fog belőle készülni, mint Hirfaelé – egyrészt azért, mert illusztrálni szeretném, másrészt azért, mert egyszerűen nem MEREM odaadni egy könyvkötőnek (sőt: Hirfaelnek sem merem odaadni azért, hogy adja oda a könyvkötőnek; na ennyit arról, hogy griffendéles vagyok). Azért valamilyen fizikai formája majd lesz. Egyszer. Talán.

A teljes, letisztázott, átjavított szöveg mindenesetre – két fejezet kivételével, amit még javítok – az alábbi linken elérhető:

https://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=143386

(Tervezem, hogy Bagginsfestre elérhető legyen az egész).

Néhány dolog, amit a (regény)írás kapcsán újragondoltam:

1) A filmekből/történetmesélésből ismert setup-payoff szabály, és a csehovi puska elve ISZONYATOSAN fontos. Egy regényben nem történhet semmi teljesen váratlanul: mindig kell valami apró, szinte észrevehetetlen utalás, egy tett egy karaktertől, vagy akár egy elejtett félmondat, ami előreutal a közelgő tragédiára/ poénra/ megoldódó konfliktusra. És ez nem csak a történet egészét, de a fejezeteket nézve is így van. Ha pedig valami kisebb cselekményszálat boncolgat az ember, nem érdemes három-négy fejezetnél tovább nyújtani a payoffot egy setuphoz, mert a) elfelejtődik, b) erőltetettnek hat. Ha a történet elején felsorakoztatott setupokat elfelejtjük, soha a büdös életbe nem fejezzük be a Winds of Wintert, ha pedig fel sem állítjuk őket, akkor elképesztően amatőrnek és randomnak fognak hatni a cselekményszálaink, és sokszor sem mi, sem az olvasó nem fogunk tudni rájönni, hogy pontosan miért.

2) Nagyon nem mindegy, hogyan mutatsz be egy új szereplőt. Több visszajelzést is kaptam arról, hogy Lucy belépője a Prológusban fasza lett, mert valahogy úgy sikerült összeraknom, hogy a karakter rögtön elkezdte érdekelni az olvasókat, elkezdtek kapcsolódni hozzá. Lucy esetében ez duplán fontos volt, hiszen női HP OC-ként aztán halmozza a lehetséges sztereotípiákat. A Prológusban tulajdonképpen a következő dolgok derülnek ki róla: 1) nincs pénze, de nagyon szeretne; 2) nem riad vissza a csalástól, hogy a céljait elérje; és 3) nem veti meg az alkoholt. Mindezek ellenére valahogy mégis jóindulatú karakter, és ezt valahogy sikerült bepasszírozni a sorok közé.

Lucy bemutatásán felbuzdulva aztán Remusét is átszabtam később: az ő esetében főleg arra törekedtem, hogy elsőre végtelenül szelíd és jóindulatú embernek tűnjön, akinek az élesebb, sötétebb vonásai csak később ütköznek ki. Remus kapcsán arra jöttem rá, hogy bizonyos karakterek használhatók szilárd, biztos pontként, amikre a többi karakter támaszkodik – aztán ha káoszt akar kreálni az ember, nincs más dolga, mint szépen felborítani ezeknek a szereplőknek az egyensúlyát, és hátradőlve figyelni a kialakuló dominóeffektust.

Tonksnak pedig nagyobb szerepet fogok adni, mint amekkorát az előző verzió(k)ban kapott: fontos, hogy neki is legyen személyisége, kipróbálhassa az erejét, és a Lucyval meg Remusszal való kapcsolata is fel legyen vezetve. A második részben egy komplexebb, nyomozós szálat adok majd neki, kíváncsi vagyok, hogy fog menni.

3) Talán a legfontosabb: rájöttem, hogy Lucy főellensége nem lehet Voldemort. Mert Voldemort Harryé. A Voldemort elleni harc nem az ő harca, hiába lesz később a Rend tagja: neki valami más, „kisebb” ellenség kell, akit a saját terepén, a saját szabályai szerint tud legyőzni. Így jött Patricia Rakepick a képbe, és így lettek sokkal fontosabbak a koboldok, mint a történet első verzióiban. Lucy világa a Gringotts, ő úgy tud majd harcolni a háborúban, hogy ott tartja a frontot, ott hárítja el a katasztrófát úgy, hogy abból Harry és barátai az égvilágon semmit se vegyenek észre. Mert nekik meg más dolguk van. És hogy Lucy ne váljon a semmiből önzetlen hőssé: azon túl, hogy már eleve van egy jó oka, hogy utálja Rakepicket, minden részben „kap” hozzá egy újabbat. A történet vége felé pedig majd más motivációt is kap, hogy ne hagyja ott az egészet a fenébe, és kezdjen új életet a Bahamákon a megszerzett tengernyi pénzéből.

...a Gadding with Ghouls-zal egyébként szintén valami ilyesmi volt az egyik legnagyobb probléma, ezért is töröltem le. Azon túl, hogy Lucy és Sirius dinamikája nem olyan benne, amilyennek lennie kell (egy későbbi állapotot tükröz), maga a cselekmény mintha ott se lenne, teljesen a karakterek kerülnek előtérbe. Így nem lehet regényt írni...! Csodálom, hogy egyáltalán elolvastátok. (ezúton is: <3 ) Na de Sanguini, aki zseniális karakter, ugyanúgy lóg a levegőben, mint az egész kaland. A Sequestrum kulcsa pedig teljesen elfelejtődik. Halál béna voltam, te jó ég...

A Sirius-témába meg már bele se kezdek (nem véletlenül kerültem el eddig). Mindig jó vele írni, de sosem vagyok vele elégedett, és mindig van bennem valami mély, látens félelem, amikor vele/róla írok. A legnagyobb baj az, hogy sosem mertem beleásni magam abba a lelki- és elmeállapotába, ami a Főnix Rendjét előzi meg. Kb 2007 óta próbálom kikerülni a dolgot, de nem futhatok tovább előle. Muszáj... :D emiatt persze újta kell gondolnom jó pár dolgot, köztük az első találkozását Lucyval; és emiatt nyilván a CatP-t sem fogja elkerülni a kasza. Mondjuk mostanában amúgy is totál elvesztettem a motivációmat, hogy angolul írjak – tudom, hogy el fogom felejteni és majd hüppögök, de ez van.

5) NEM KELL MINDIG MINDENT MEGMAGYARÁZNI! Lehetnek rejtélyes, megmagyarázhatatlan pontok a cselekményben, amik sosem kerülnek kifejtésre. Ilyen például Pyrites karaktere A 711-es széfben. Nem derül ki, ki ő és pontosan mit tud: csak annyit tudunk meg róla, mint az utolsó epizódban Lucy és Remus, és (egyelőre) nekünk ennyi elég is.

Na, ennyi voltam mára. Remélem, segítettem valamit, ha netalántán regényt próbálnátok írni. És persze nem abszolút igazságokat fogalmaztam meg itt fentebb, lehet nyugodtan kritizálni – nem úgy, mint korábban, mikor mondtam hogy lehet, és aztán puffogtam mint egy óvodás, hanem TÉNYLEG lehet nem egyetérteni velem :D

P.S.: Átszabtam a gportalos oldalamat is, jól elvoltam vele az utóbbi napokban. Igazából mostanában az egyetlen szórakozásom ennek a történetnek az építgetése, meg néha a kószatúrák, de hát tudjátok hogy van ez. Enni kell, és a villanyszámla sosem késik...

A következő részről majd akkor nyilatkozom, ha kész lesz.

Tekergős szösszenetek

(1) The Sorting of Sirius Black

(2) The Password

(kéne még tartanunk ilyet...)

A nagy részét még random, régebben írtam. Nemrég megtaláltam, és a vizsgaidőszak vége feletti örömömben gyorsan be is fejeztem.

Magyar nyelvű; HP; bekacsint egy új OC. Illetve... nem új - NAGYON nem - csak még sosem láttátok.

Jegyzetek a végén.