Felágaskodott
a törött cserepű virágom mögül,
a szobasarokból a félelem;
homályos reszketéseim
kontúrjait ma te rajzolod

x.x

Kivetül
a hiány-
kettőnk között
fekszik meztelenül
feszeng, feszül.
Közelebb kúszok a párnán
és kapaszkodok
-másként elsodor a szél-
és várnám
de ott közöttünk
két sejt között
mindig a semmi
feszeng, feszül.
Egyedül.

x.x

ez is ilyen lesz, valami végtelen kocsiút
tekergünk át az utcákon folyton
amíg kifogy majd a benzin teljesen és kiég a kuplung
látod nincs ennek sem iránya, sem vége
itt a melegben jó nekünk
két kezem közt a kezed
törékeny, mint  az éjszakáink

(...)

a rádióban ilyenkor már csak olyan, ami felnyomja a pulzust
jobb, is mert túlságosan nyugodt vagyok

x-x

Azt mondod, a reményről írjak verset…
mindegy,
ami eszembe jut,
csak vers legyen,
de a reményről
még egy halom
egyéb is eszembe jut,
ami nincs;
egy jó ötlet,
erőm a vershez
- vagy az a láda kincs-
vagy a rímek.

x-x

When you gazed into my eyes, you were only interested in your reflection in them.

x-x

Sajnálom, hogy nem vagyok itt. Tényleg. De nem bírom.

Nem is olyan rég 1-2 (tévesen) szabadabb(nak ítélt) percemben elkezdtem visszaolvasgatni a régi oldalam bejegyzéseit. (Igen. Elmentettem az összeset, bevállalom.)
 

Azt vettem észre, hogy mindig volt a bejegyzésekkel kapcsolatban legalább egy kis kommunikáció; mi hogyan született, mi tetszett vagy épp nem tetszett benne nekem. Igazából ez is hiányzik mostanában. A vége felé már egyáltalán nem kommunkáltam veletek, csak úgy dobtam ki a mocskot a nagyvilágba. Annak is volt értelme és létjogosultsága, de valahogy most leginkább azok a félkész dolgok hiányoznak és a vallomások, hogy mi hol-hogyan fogalmazódott meg. 

Íme néhány nagyon kezdetleges valami... Először is segítsetek pl nekem abban, hogy ezek versek-e. 
Ez már csak azért is nagyon fontos lenne, mert a verseimet külön folderben mentem el, a prózáktól elválasztva. Ezeknél meg nem tudom, hogy hova is kerüljenek és ez irritálja a kényszerességem. :)

vergődöm itt                                                   
hurokban az állat
félelemtől bőrig ázva
hörögve várva a vadászra

húzza torkom a tudat
nyöszörög belé a testem,
hogy akármi lesz is a végén
nem vagyok elég, hogy elviseljem

12.19.

x.x

iron embrace, pressed, weight, choices, paralysing, unsolvable, insurmountable, terror, palsy, hot touch, exhale, numb, fear, caress
these are all words but where they end, is just please don’t hurt me!

x.x

A továbbiakban pedig valami, ami biztosan versnek indult... de hogy mi lett belőle? :/

Nem tudom, mennyire tudjátok rólam, de nagyon tisztelem ezt a srácot, 1-2 verséért pedig odáig vagyok. (Különösen a "csak addig" vers sorozatért).

Mostanában egészen sokat gondolkodtam arról a témáról, amiről itt beszél. Nem teljesen értek vele egyet, de ha ő ezt meg tudja valósítani, amit mond, és szeretne...még jobban fogom tisztelni.

Érdemes olvasgatni a verseit. Intelligens szövegek, dolgozni kell velük és nagyon letisztultak úgy általában.

Alább pedig az interjú, ami szerintem nagyon kemény dolgokat (elvárásokat) fogalmaz meg a kortárs művészekkel szemben. (Vagy magával szemben).

(wmn.hu számomra első értékelhető cikke. HŰ! hova halad a világ.)

https://wmn.hu/kult/47978-az-ember-ugy-is-lehet-muvesz-ha-nem-rokkan-bele--interju-zavada-peterrel
Gyárfás Dorka cikke, Sztanó Alma képeivel.

Reflex

to shiver

by the touch

in the cold dark

that you mean

to retch

at the intrusion

to gag

over the pain

again,

again,

again,

again,

/-/

slowly slipping behind the bars

like water that floats the cellblock willingly

then freezes into a cube

/-/

(Tudom, hogy ez így nem vers, csak egy mondat furcsán tagolva)

/-/

M rating a folytatásban!!!!