Kr. u. 999, Skócia

Fullasztóan, szinte perzselően meleg nyári nap volt. A hőség ellenére nagy volt a zsivaj a falu főterén, mintha nem is lenne a forróság. A nép egy máglyát állt körbe. Harsogva, acsarogva próbálták túlkiabálni a papot, aki a bibliáját fogva kántált. A nép átka egy kötélen vezetett nő felé irányult, akit két férfi kísért.

- Boszorkány!

- Égessük meg!

- Pusztuljon!

- A sátán kutyája!

Minden egyes szitkukat megtoldották egy rothadt gyümölccsel, zöldséggel vagy a földről felkapott kővel. Az asszony arca beesett és beteges volt, szemei lassan ködbe burkolóztak, feladóan meredt vesztőhelyére. Halkan imádkozott és vágyakozóan meredt az ég felé, mintha Tőle várna valami csodát. A sorban csak egyetlen lány és egy fiú nem kiabált, ők szánakozva, mély sajnálattal figyelték az asszonyt, aki lassan elhaladt mellettük.

- Roxan néni – suttogta, majd utat engedett könnyeinek.

- Ne sírj, Gwen – érintette meg a vállát egy fiatal fiú.

- De hát… – szipogta a lány.

- Már nem segíthetünk rajta. Mennünk kell, amíg a szüleid nem figyelnek. Tekintett a két emberre, aki a máglya előtt álltak és a leghangosabban szidták Roxant.

- Biztos, hogy el kell mennem Salazar? - Nézett fel aggodalmas arccal.

- Ha itt maradsz, úgy jársz, mint Roxan. A szüleid nem kegyelmeznének rajtad, csak mert a gyermekük vagy. Úgy jársz, mint ő.. vagy talán meg akarsz halni? Te is el akarsz égni? - Mutatott a nőre, akit akkor kötöztek ki a máglyához. – menjünk. – fogta meg a lány kezét Salazar. Gwen visszanézett.

- Élni akarok - szorította meg a fiú kezét – Nem, értem őket. Miért ilyen tudatlanok a mágiával? Miért ilyen gonoszak az emberek egymással? Roxan nem volt boszorkány csak a természettől kapott egy olyan tudást, amitől az emberek félnek vagy csak áhítoznak rá. Ez a falu gonosz Salazar. Megölik azt, aki annyiszor segített nekik. Ez a hála, hogy megégetik? Boszorkánynak és méregkeverőnek kiáltják ki?

- Az emberek már csak ilyenek, Gwen. Bárhová is születnek, mindig lesznek olyanok, akik el akarják tiporni azt, aki más. Ők is ilyenek. - Sóhajtott fel keserűen Salazar – de jobb, ha megyünk, mert nem lesz szép látvány, ami itt történik. -Húzta el Gwent a fiú.

 - Égjen a boszorka! - Kiáltották a falusiak. Gwen lehunyta a szemét és próbálta kizárni az asszony sikolyait.

1981. augusztus 7. Valahol Lake District környékén

Sirius tanácstalanul fogta a kezében a gőgicsélő kisbabát, aki hatalmas nyálbuborékokat fújt vigyorogva.

- Te most komolyan rám bízod? – kérdezte rémülten a táskájába pakoló Lizt.

- Igen, mert dolgom van, amit el kell intéznem és úgy hiszem, pár órára magadra hagyhatlak a lányoddal.

- És ha éhes lesz? Mondd, akkor mit csináljak vele? 

- Nyugalom, nemrég evett, és ha még is éhes lenne, van a cumisüvegben anyatej. Az üveget csak oda tudod neki adni! – tette csípőre a kezét a nő. – És pelust is tudsz cserélni…

- Miért kell elmenned? Miért hagysz most itt minket Emi-vel, mikor végre én is itthon vagyok? – duzzogta Sirius, és magához ölelte a kislányt, aki ugyanolyan rosszallóan meredt az anyjára, mint ő.

- Ezt már megbeszéltük és nem akarok ebből megint vitát nyitni. Mennem kell és kész! –  nyomott egy csókot a férfi arcára. – Vigyázz nagyon Emilyre!

- Ez csak természetes – suttogta a férfi –, de te is magadra!

- Én jobban is tudok magamra, mint egyesek – mosolyodott el szélesen Liz, mire Sirius is megeresztett egy lusta mosolyt, majd gyengéden kisimította a nő arcából a haját.

- Ez igaz. De aggódni csak szabad. Siess haza – húzta magához.

- Csak pár órára megyek el, nem örökre. Meg aztán mi lenne veletek, ha én nem lennék? Emi elvadulna, és olyan vadóc meg kezelhetetlen lenne, mint az apja.

- Ilyennek látsz?

- Részben – tekintett fel a férfira az asszony. – Van még sok jó tulajdonságod, ami miatt nagyon szeretlek és remélem, hogy a mi kis vidám babánk örökölt is. Annyi biztos, hogy rád jobban hasonlít, mint rám.

- Ez elszomorít?

- Nem – ingatta a fejét Liz. – Inkább örülök neki, mert tudom, hogy olyan ember lesz, aki a barátaiért, a családjáért mindent megtenne, mint te.

- Mi mindent látsz még bennem? Olyan, mintha jobban ismernél engem, mint én magam.

- Az én szememben mindig is jó ember leszel, Sirius, bármi is történjen – csókolta meg lágyan, majd a csendesen szemlélődő Emilyt is. – Hamarosan jövök – intett.

Sirius felsóhajtott és a lányát a magasba emelve rámosolygott.

- Hát, ketten maradtunk, bogárkám. Milyen ramazulit csináljunk? – kacsintott a kicsire, aki az összeesküvők rejtelmes mosolyával az arcán felkuncogott.