2021.12.05. 15:54, Laerthel
Nevetségesen sokat gondolkodtam ezen a napokban, de ha már így alakult, akkor meg is örökítem. Biztos vicces lesz majd 10 év múlva visszaolvasni, hogy milyen hülyeségeken rugóztam... legalábbis remélem. :D
A szitu: hosszú évek óta úgy tudom magamról, hogy griffendéles vagyok - én is annak tartottam magam, meg mások is ezt mondták. Mostanában viszont egyre többször szóba került velem kapcsolatban a Hollóhát, és bogarat ültetett a fülembe az egész. Kitöltöttem egy rakás tesztet, és mind azt mondta hollóhátas vagyok (százalékban viszont mindig szorosan követte a Griffendél). Megszavaztattam az insta követőimmel a dolgot, ők is hollóhátasnak tartanak. Akik korábban griffesként könyveltek el, szintén elismerték, hogy van bennem egy adag hollóhátas tulajdonság.
Két szék között kicsit a földre estem, mert először griffesnek éreztem magam, aztán hollóhátasnak, aztán egyiknek sem.
A Griffendél ház tagjai úgy maradtak meg a köztudatban, mint bátrak, hűségesek, lovagiasak, nemeslelkűek, őszinték, empatikusak, határozottak. Nem azért tartom magam griffesnek, mert úgy gondolom, hogy ezek az igen előnyös tulajdonságok rám mind igazak lennének, sokkal inkább azért, mert kicsit túlságosan őszinte vagyok (nyitott könyvvé válok, ha valami nem tetszik, képtelen vagyok titkolni, ha neheztelek valakire, stb), és előnytelenül erős az igazságérzetem. Nem félek a vitáktól, eléggé szenvedélyes tudok lenni, és kívülről mindig úgy tűnik, mintha olyan hű de nagyon egyben lennék, pedig hű de kurvára nem vagyok.
A Hollóhátat leginkább "stréberekként" ismeri mindenki, pedig valójában (szerintem) nem erről szól a ház identitása. Filozófusok, feltalálók, nagy gondolkodók és Lovegood-féle őrültek pontosan ugyanannyira valók ide, mint mondjuk Percy Weasley vagy Hermione Granger lett volna. Egy hollóhátasnak fontos erénye a kreativitás, és a "think outside of the box" típusú mentalitás, és az önállóság is. És ezek a tulajdonságok mind nagyon erősen meg is vannak bennem, a baj csak az, hogy tehetséget, ambíciót meg önbizalmat nem kaptam hozzá eleget az érvényesüléshez :D Főleg tehetséget. Nem tartom magamat kifejezetten okosnak, de az biztos, hogy mindig mindenről van véleményem, és mindent kritikusan szemlélek -- és úgy általában minden érdekel.
A hollóhátas részem talán a "sötét oldalam" is egy kicsit -- a "sosemleszelelégjó" és az "úgyseérszelsohasemmit" oldal, a gonosz iker, aki folyamatosan kritizál, ugyanakkor folyamatos fejlődésre kényszerít, és talán a személyiségfejlődésem része elfogadni, hogy inkább vagyok hollóhátas, mint griffendéles (sőt, a Reddit elemzése szerint talán még mardekáros is inkább vagyok, de ebbe inkább ne menjünk bele). Ha Harrynek nyomhatott a szava a latban, hogy hová szeretne kerülni, akkor talán nyomhat az enyém is=)
Szerintem az, hogy az ember hova szeretne kerülni, legalább annyit nyom a latba, hogy a Süveg mit gondol. A választásnak, annak, hogy hova tartozónak érzed magad, meghatározó szerepe van. Arról nem is beszélve, hogy az emberek folyamatosan változnak. Szóval no para, abban pedig igazat adok Maeth-nek, hogy a Hollóhát nem a sötét oldalad :)