Utánanéztem, egészen pontosan 2019 februárjában osztottam meg utoljára random széljegyzeteket. Ez persze együtt jár azzal, hogy próbálom koncentráltan befektetni az energiáimat, haladni, csinálni a dolgokat, és nem lecövekelni, ha valami nem sikerül száz százalékosan úgy, ahogy szeretném. Azt hiszem, ez az egyetlen módja annak, hogy az ember valaha befejezze a történeteit.

Szokásom szerint megismerkedtem rengeteg új emberrel, új perspektívákhoz jutottam, új gondolatok forognak a fejemben. Gondolom én. Elég nagy trauma ért a nyáron, amit a Tolkien-tábor sem tudott helyrehozni, és bár úgy néz ki, minden oké, a hasadékokból azért még mindig kipislog néha pár rémisztő, vörös szem.

Reméljük a legjobbakat.

>> írástechnikai blog itt (a linktárban mindenféle más helyekkel)

>> Utoljára, Black! itt

>> a Sequestrum-sorozat közepesen végleges egyéb részei itt

...az oldaltörés után pedig random szóhányások gyűjteménye.

Lagzi

fényfüzér himbálózik a szélben
és az ablakon bedörömböl a közhely.
lehunyom a szemem, rémületbe révedek,
felsejlik előttem örökké és holtomiglan
és amikor majd per lesz az egészből
vagyonelrendezés,
gyermekelhelyezés,
a pillanat emléke még itt reng majd a levegőben
hideg-időtlen, tévedhetetlen:
lesz ez még így se.

(2021. 08. 14.)

*

Fura ez az egész, olyan, mint egy saját magába visszatérő, tökéletlen kör; egy zsugorodó-terjedő olajfolt a tengerfelszínen. Ceruzával írok, annyira felesleges beszélni róla - szelektív emlékezet, utólagos agyfilter, ilyesmi. Nem érdemes újmagyarázni, ha egyszer elsőre se értette az ember.

Az emberek változnak. Még azok is, akik meggyőződéssel állítják, hogy ők mindig ugyanolyanok, vagy hogy mindenki mindig ugyanolyan.

(08.27.)

*

"kedélybeteg"- mondják.
de nincs kedély, csak láp.
léptek süppedt kráterei, érdektelen baromság, mocsárszag.
kötelékeiket eltépő szénvegyületek.
denaturalizmus. hullaszag.

(10.26)

ez pedig - múlt és jelen antiklimaktikus találkozásaként - egy 2015. decemberi jegyzetlapról lekapart katyvasz. nemrég találtam meg, és talán érdemes megőrződnie.

nincs csalókább és hazugabb
a foltokban kék égnél
és mindenkinek a saját (h)arca a legnagyobb.

*

Az ember tűrőképessége olyan, mint ez a 60 forintos toll, amit még egyszer halál régen vettem egy Pirexben, és még mindig nem talált magában annyi becsületet, hogy kifogyjon.
Persze, most már vékonyabban ír(...), lesz itt valamirevaló, becsületes összeomlás.