1981. augusztus 7. Valahol Lake District k�rny�k�n

Sirius tan�cstalanul fogta a kez�ben a g�gics�l� kisbab�t, aki hatalmas ny�lbubor�kokat f�jt vigyorogva.

- Te most komolyan r�m b�zod? – k�rdezte r�m�lten a t�sk�j�ba pakol� Lizt.

- Igen, mert dolgom van, amit el kell int�znem �s �gy hiszem, p�r �r�ra magadra hagyhatlak a l�nyoddal.

- �s ha �hes lesz? Mondd, akkor mit csin�ljak vele? 

- Nyugalom, nemr�g evett, �s ha m�g is �hes lenne, van a cumis�vegben anyatej. Az �veget csak oda tudod neki adni! – tette cs�p�re a kez�t a n�. – �s pelust is tudsz cser�lni…

- Mi�rt kell elmenned? Mi�rt hagysz most itt minket Emi-vel, mikor v�gre �n is itthon vagyok? – duzzogta Sirius, �s mag�hoz �lelte a kisl�nyt, aki ugyanolyan rosszall�an meredt az anyj�ra, mint �.

- Ezt m�r megbesz�lt�k �s nem akarok ebb�l megint vit�t nyitni. Mennem kell �s k�sz! –  nyomott egy cs�kot a f�rfi arc�ra. – Vigy�zz nagyon Emilyre!

- Ez csak term�szetes – suttogta a f�rfi –, de te is magadra!

- �n jobban is tudok magamra, mint egyesek – mosolyodott el sz�lesen Liz, mire Sirius is megeresztett egy lusta mosolyt, majd gyeng�den kisim�totta a n� arc�b�l a haj�t.

- Ez igaz. De agg�dni csak szabad. Siess haza – h�zta mag�hoz.

- Csak p�r �r�ra megyek el, nem �r�kre. Meg azt�n mi lenne veletek, ha �n nem lenn�k? Emi elvadulna, �s olyan vad�c meg kezelhetetlen lenne, mint az apja.

- Ilyennek l�tsz?

- R�szben – tekintett fel a f�rfira az asszony. – Van m�g sok j� tulajdons�god, ami miatt nagyon szeretlek �s rem�lem, hogy a mi kis vid�m bab�nk �r�k�lt is. Annyi biztos, hogy r�d jobban hasonl�t, mint r�m.

- Ez elszomor�t?

- Nem – ingatta a fej�t Liz. – Ink�bb �r�l�k neki, mert tudom, hogy olyan ember lesz, aki a bar�tai�rt, a csal�dj��rt mindent megtenne, mint te.

- Mi mindent l�tsz m�g bennem? Olyan, mintha jobban ismern�l engem, mint �n magam.

- Az �n szememben mindig is j� ember leszel, Sirius, b�rmi is t�rt�njen – cs�kolta meg l�gyan, majd a csendesen szeml�l�d� Emilyt is. – Hamarosan j�v�k – intett.

Sirius fels�hajtott �s a l�ny�t a magasba emelve r�mosolygott.

- H�t, ketten maradtunk, bog�rk�m. Milyen ramazulit csin�ljunk? – kacsintott a kicsire, aki az �sszeesk�v�k rejtelmes mosoly�val az arc�n felkuncogott.