Ez�st �s fekete. A kard s�lya, hideg csillan�sa a f�nyben. A sz�l l�gy fuvallata �s zen�je a t�volban, melynek dallama alig hogy elhallatszott a kertekig. Apja tekintete, szigor� �s kem�ny. Ak�r az ac�l.

Silmendur ritk�n gondolt vissza azokra az id�kre… igaz, az eml�kek magukt�l is megtal�lt�k �t.

 - M�g egyszer.

Astarmo kapit�ny, a H�rfa H�za test�rs�g�nek tagja �sszefonta maga el�tt karjait. Egyenes h�ttal, szigor� arckifejez�ssel �gy �llt ott, mint egy megingathatatlan, hideg m�rv�nyszobor. Tekintet�t egy pillanatra sem vette le fi�r�l, aki szav�ra most feljebb emelte a kardj�t.

Sosem szerette a kardforgat�st. Az �rtelmetlen harcot, annak tudat�t, hogy ezzel az er�vel k�pes lehet kioltani egy �letet, k�pes lehet elpuszt�tani valamit. Silmendur a mag�nyt szerette, a hallgat�st �s elm�lked�st, a bet�k rejtette titkokat a pap�ron. �t a teremt�s �ltette: megalkot�sa s tov�bbad�sa valaminek, ami m�g hordozhatja mindazt a sz�pet �s j�t, ami fokozatosan t�nt el a vil�gb�l, ahogy a S�t�ts�g egyre ink�bb r�telepedett.

 - Tests�lyt egy kicsit el�r�bb. - apja odal�pett hozz� �s kivonta a saj�t kardj�t. Varnass� peng�je szinte ragyogott. - El�g egy rossz mozdulat, egy hiba �s meghalsz.

�s Astarmo kapit�ny szerint � mindig hib�zott. Silmendur s�hajtott egyet �s eltekintett nyugat fel�, ahol a t�zv�r�s napkorong �pp al�bukni k�sz�lt. Varnass� most az � oldal�n pihent, noha hossz� �vek �ta nem forgatt�k. Hozz� nem is illett �gy, mint egykori gazd�j�hoz.

Villan�s. F�jdalom, de csak egy pillanatig. A szavai jobban f�jtak, mint az elbuk�s.

 - Gyenge vagy. - n�zett le r� Astarmo. Tekintet�ben nem volt harag, sem m�s �rzelem. H�v�s kijelent�s volt ez csup�n, Silmendur pedig tudta, hogy igaza van. - Nem maradhatsz gyenge. M�g egyszer.

Silmendur lehunyta a szem�t. A sz�l ugyan�gy dalolt, mint akkor r�gen. Ugyan�gy pisl�kolt �t a napsug�r a f�k �gai k�z�tt, de a f�ny m�r nem t�rt meg a magas alakon, aki egykor ott �llt m�g�tte, ac�l-tekintet�vel figyelve �t.